A tempera kötõanyaga az emulzió. Ez vizes és olajos anyagok elegye. Az emulzió olajos összetevõi a lenolaj és a masztixkence (masztixgyanta terpentinszeszes oldata). A vizes összetevõk a természetes emulziókban a tojás vagy a kazein (tehéntúró), a mesterséges emulziókban az enyv és a gumiarábikum. Az emulziót a porfestékhez keverjük, és vízzel hígítva festünk vele. Temperával papírra, vászonra, fára, falra is festhetünk. A középkori temperaképek utolérhetetlen belsõ fényüket a vakítóan fehér gessoalapozásnak (gipsz és enyv keveréke) köszönhetik. Ezeket a képeket száradás után általában lakkozták is. Temperafestésre a hosszú szõrû sörte- és hajecsetek alkalmasabbak. Száradás közben a színek világosodnak, s teljes száradás után fénytelenek. Ez a fénytelen, könnyû színhatás a temperaképek fõ jellegzetessége. Gyorsan száradó átlátszatlan felületet ad (a freskóhoz hasonlóan). Színei ugyan fedik egymást, de utólagos javításra, keverésre nemigen van lehetõség.
Hatása üde, világító, színei élénkek. A XV. században az olajfestés csaknem egészen kiszorította. Napjainkban ismét felelevenítették. Hazánkban: Derkovits, Szõnyi.
Forrás: ebookz.hu