A Kenyér és az Ember - fotópályázat a Kenyér Világnapja alkalmából

A Kenyér és az Ember - fotópályázat a Kenyér Világnapja alkalmábólA világ legfontosabb élelmiszerét - a kenyeret, minden évben október 16-án, különböző rendezvényekkel, akciókkal ünneplik, több mint 30 országban a világon.

 

Pályázatok benyújtási határideje: 2010. október 15.

Idén Románia is csatlakozik, a szakmabeliek és a kenyérfogyasztók által kialakított, kenyérszerető és tisztelő közösséghez.

A Kenyér Világnapja alkalmából a Romániai pékségek a kenyér karitatív jellegű adományozását tervezik, a kenyérszerető emberek pedig "A Kenyér és az Ember" on-line fotópályázatában vehetnek részt.

A fotópályázaton bárki részt vehet, aki tiszteli a kenyeret a www.brutarul.ro/ziuapainii weboldalon. A pályázat nyerteseit, azonos mértékben, az on-line szavazás által, illetve a szakmabeli zsűri döntése alapján fogják kiválasztani. A legjobban sikerült fényképek felkerülhetnek a magazin címlapjára.

A szakmai zsűri és az on-line szavazás által kiválasztott fotókat, egy nemzetközi kiállítás keretein belül mutatják be a nagyközönségnek.

A jövő év márciusában megrendezendő marosvásárhelyi GastroPan Nemzetközi pék, cukrász és vendéglátóipari kiállításon.

Pályázatok benyújtási határideje: 2010. 10. 15.

 

www.sff.hu

blog comments powered by Disqus

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*
Iratkozz fel Te is hírlevelünkre

Hírlevél feliratkozás

Regisztrálja Ön is iskoláját!

Regisztrálja Ön is iskoláját a SuliHáló Csoport rendszerében, hogy értesíteni tudjuk az aktuális hírekről, eseményekről és pályázatokról!

Intézmény neve:*
E-mail címe:*
Igazgató neve:*
Település:*
Irányítószám:
Intézmény címe:*
Intézmény telefonszáma:*
Intézmény weboldala:*
Kapcsolattartó neve:*

Minden szolgáltatásunk teljesen ingyenes és ha a későbbiekben nem kíván tőlünk levelet kapni, az üzeneteink alján található leiratkozás linkre klikkelve azonnal törölheti az iskola adatait a rendszerünkből.

Ha jó szállás kell!

KizmanTravel-Ha jó szállás kell

Pedagógus vagyok
7mérföldes digitális országjárás

PUSKÁZÁSI TIPPEK
Hirdetés
Hirdetés
Pályázatok - Pafi.hu
Hotel Regatta

Világjáró
Gazdit keresek!!!
Szakmai partnerünk

www.tiniszaj.hu/

Egyszervolt Oldalcsoport > Napocska (kicsikrl nagyoknak) > sulihalo.hu: