A Lúdas Matyi Fazekas Mihály népmesei szálakkal átszőtt elbeszélő költeménye. A költő humoros formában mutatja be, hogy a furfangos szegénylegény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és – akárcsak a mesékben – miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság a kapzsiság és a butaság felett.

Szereplők:
Matyi, siheder fiú Öreg özvegyasszony, Matyi anyja Döbrögi uraság, Ispánok, Favágók, Jobbágyok, Scorbuntius úr, öreg orvos Bíró, Szolgák, Poroszlók, Sánta banya, Szobalány, Fiatal siheder, Lándzsások.

Helyszín:
Nincs pontos helyszín, a Nyíren vagy az Erdőháton.

A mű négy levonásból áll.

A rövid tartalom

1. levonás:

Volt egyszer egy öreg özvegyasszony s annak egy siheder fia, Matyi. Csendesen és szegényen éldegéltek a faluban. Az asszony nagyon sokat dolgozott, Matyi viszont elég lusta legényke volt. Hiába zsémbeskedett vele az édesanyja, a fiú egész nap henyélt, és csak a legyeket hajkurászta. Egyszer azonban elunta Matyi a semmittevést is, és kiment a házból, összebarátkozott a korabeli legényekkel. Tőlük tudta meg, hogy széles a világ, és nem csak az a falu létezik, ahol ő él. Fel is támadt benne a vágy, hogy láthasson más vidékeket, országokat is. Kapóra jött, hogy éppen egy hét múlva rendezték Döbrögben a vásárt. Azt gondolta Matyi, hogy elvihetné az anyja által nevelt libákat és a gúnárt eladni a vásárra. Világot is látna, és még egy kis pénzt is kaphatna értük. Hosszas kérlelés után az édesanyja elengedte.
Döbrögben és a vásáron Döbrögi uraság az úr, akinek joga van ahhoz, hogy elvegye, ami tetszik neki, és ő maga szabja meg a portékák árát. Matyi erről mit sem sejt. Az uraság azonban szemet vet Matyi gyönyörű lúdjaira. A legényke nem veszi le a süvegét az úr előtt, és azt meri mondani, hogy ő a ludak tulajdonosa. Döbrögit majdnem szétveti a düh, mert a büszke tulajdonos nem akarja fele áron eladni neki a libákat, tehát elkobozza őket Matyitól, és ötven botütést szab ki rá büntetésül. Matyi a botütések után megfogadja, hogy „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.”

Bővebben…

 

Forrás: sulinet.hu