A középkori város * A város külső képe, szerkezete
* A város jogi helyzete, irányítás
* A lakosság társadalmi helyzete, foglalkozása
* A mindennapi élet jellemzői

A középkori városok külső képe más volt, mint a mai városoké. Rendszerint magas fa-, gyakrabban kőtornyokkal és erős kapukkal ellátott kőfalak vették körül őket, s a falak előtt mély árkok húzódtak. Így védekeztek a feudális urak és más ellenséges támadások ellen. A középkori várost övező falak, azonban az idők folyamán olyan szűkké váltak, s nem tudták befogadni az összes városi építményt. Ezért a falakon kívül lassanként létrejöttek az alsóvárosok, amelyekben elsősorban iparosok laktak, mégpedig gyakran úgy, hogy egy szakma művelői egy utcába tömörültek. Így jöttek létre a kovácsok, a fegyverkovácsok, az ácsok, a takácsok, stb. utcái. Az alsóvárosokat aztán újabb falakkal, erődítményekkel vették körül. Mivel a falak akadályozták a város terjeszkedését, az utcák rendkívül szűkek voltak, s mert a házak emeleteit gyakran lépcsőzetesen előreugróra építették, az utca két oldalán épült házak tetőzete majdnem összeért. A szűk és görbe utcák mélyére alig hatolt be a napsugár. A kisebb állatok, kecskék, juhok, disznók a városon belül legeltek. A disznók kitűnő táplálékra találtak az utcákra kidobott szemétben, ételmaradékban. Az egészségtelen körülmények között gyorsan terjedt a városokban a járvány, pusztított a tűzvész.

A városok lakossága nem volt egységes. Egyvalami azonban összekötötte őket: a közös városi szabadság. „Stadtluft macht frei!”- azaz a „Városi levegő szabaddá tesz!” S ez valóban igaz volt, ugyanis egyévi és egynapi ott tartózkdás városi polgárrá tette a betelepülőt. A polgárság legelőkelőbb, leggazdagabb rétegét a kereskedők (patríciusok) alkották. Közülük kerültek ki a város vezetői, a szenátus tagjai. A polgárság zöme kézműves, iparos volt. Képviselőik a városi nagytanácsban foglaltak helyet. A lakosság nagy része a polgárjoggal nem rendelkező iparos legényekből, napszámosokból tevődött össze. Ezek a plebejusok is megszabadultak a jobbágyi kötöttségektől, de jó ideig kapcsolódtak még a földhöz. A gazdag polgárok közül ugyanis sokan a város határában maguk is birtokoltak földet, ezen szőlőt vagy gabonát termesztettek. A műveléshez a városi plebejusok közül fogadtak napszámosokat.

A polgárság különböző rétegei között gyakori volt a politikai küzdelem. A kézművesek szemben álltak a vezetést kisajátító patríciusokkal, de a plebejusok mozgalmai sokszor egy táborba kényszerítették őket.

A középkori város termelési alapját a kézművesség szolgáltatta. A kézműves – akár a jobbágy – kistermelő. Munkaeszközeivel saját munkáján alapuló gazdálkodást folytatott, célja az életfenntartáshoz szükséges javak megszerzése volt. A XI-XII. században az ugyanazon iparral foglalkozó kézművesek érdekeik védelmében céhekbe tömörültek. A szervezet megvédte tagjait a céhen kívüliek, az ún. kontárok versenyétől. Igyekeztek a belső versenyt is megakadályozni, ezért pontosan szabályozták a termelés egész folyamatát, a nyersanyag beszerzésétől a termék értékesítéséig. Szigorúan tiltották a másik portékájának ócsárlását és a reklámot. A szakmai tudást vándorúton, más városokban, országokban kellett tökéletesíteni. A vizsga a „mesterremek” elkészítéséből állott. Ha megfelelt önálló műhelyt is nyithatott. A céhek lényeges szerepet játszottak a város védelmében is. Veszély esetén a céhtagoknak a városfal meghatározott pontjain katonai szolgálatot kellett teljesíteniük.

(A városfejlődésre legnagyobb hatással nem a luxusigények növekedése, hanem a tömegtermelés megjelenése volt.)
Az ipar fejlődése Európa egyes területein különösen magas színvonalat ért el. Flandriában az Angliából behozott gyapjúból jó minőségű posztót készítettek.
Dél-Németországban a bányászat és a fémfeldolgozás volt kiemelkedő.
Észak-Itália városaiban a posztógyártás mellett a selyemszövés vált jelentőssé.

Az árutermelés növekedésével a piaci kapcsolatok is bővültek. Az egyes országok bel-és külkereskedelmében komoly szerepet játszottak a vásárok, ahol nagymennyiségben cserélt gazdát agyapjú, a bőr, a posztó, a lenszövet, a különböző fémtárgyak és a gabona. A XII-XIII.sz. legnagyobb vásárai a franciaországi Champagne grófságban voltak.

A meggazdagodás igazi forrása, a távolsági kereskedelem messzi vidékek eltérő termelési adottságain alapult. A legnagyobb jelentőségű a Földközi-tenger keleti medencéjének kereskedelme, az ún. levantei kereskedelem volt. Ezt az észak-Itáliai városok – Velence, Genova, Pisa – kereskedői bonyolították le. A levantei kereskedelem Közel-keletet kötötte össze Európával.
Az északi-és balti-tengeri kereskedelem a XII.sz.-tól az észak-német városok monopóliuma lett.
Lübeck és Hamburg kereskedői 1611-ben szövetségbe tömörültek. Több kereskedő város csatlakozása után ebből a szövetségből nőtt ki a Hanza-szövetség, amely Novgorodtól Londonig, vagy a flandriai városokig szállította Európa északi felének áruit.

Természetes, hogy a kereskedők is szakmai egyesületbe, guildébe (gilde) tömörültek. Akárcsak a céheknek, a guildéknek is voltak sajátos alapszabályaik, amelyek elsősorban a jogokat rögzítették. (a pénzösszegek egy részét uzsorakölcsönökbe fektették – az egyház ugyan tiltotta).

1.) A városok kialakulása – a város egy nem (csak) mezőgazdaságból élő népesség tömörülése – az érett középkorban a városok kialakulását a mezőgazdasági árutermelés kibontakozása, a kereskedelem fellendülése tette lehetővé – a városok létrejöhettek egykori római kori települések helyén, vérak és egyházi centrumok közelében, utak találkozásánál, folyami átkelőknél és általában közel a távolsági kereskedelem útvonalaihoz – a városnak a feudális államban különleges helyzete volt àkiváltságokkal rendelkezett – a városi jog elemei: · önkormányzat joga: általában a városlakók közössége, a kommuna harcolta ki a város birtokosával szemben · bíráskodási jog: szabad bíróválasztás és bíráskodás a város területén és a város lakói felett · gazdasági jellegű jogok: piactartás, adók egyösszegű fizetésének joga · birtokjog: a városnak lehettek falvai, jobbágyai · kegyúri jog: szabad plébánosválasztás – a városok a X-XIII. század között Észak-Itáliában, Franciaországban, Angliában, Flandriában és a Baltikumban jöttek létre nagy számban – az átlagos város 4-5 ezer között mozgott, a nagyvárosokban 10-15 ezer 2.) A városok típusai – három fő típust különböztetünk meg – agrárvárosok: lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak, nagy részük a földesurak fennhatósága alatt maradt és csak a bíráskodási jogot vívták ki – ipari és kereskedővárosok: termékeiket a város környékén érvényesítették, általában kivívták a teljes önkormányzatot + csak a földesúrnak adóztak – távolsági kereskedelemre berendezkedett városok: ezek voltak a legnagyobb városok a korban, szintén az uralkodó fennhatósága alatt 3.) A városi társadalom – a kereskedők eleinte átmeneti szálláshelyként használták a városokat, majd tömegesen telepedtek le – a falusi kézművesek eleinte csak a szükséges anyagokért mentek a kereskedelmi központokbaà majd állandó lakhelyükké váltà így egész iparágak (pl posztókészítés) a városokba költöztek – a városlakó szabad ember volt, minden megkötöttség nélkül rendelkezhetett tulajdonával – a városban töltött 1év és 1 nap után a jobbágy is megszabadulhatott kötöttségeitől – mindenkinek kellett vagyonának arányában adót fizetni – a városba lakók kisebbik részének volt polgárjoga àpolgárjogot általában csak ingatlantulajdonosok szerezhettek · elsősorban iparűző mesterek, kereskedők, háztulajdonosok · a város irányítása a leggazdagabb polgárcsaládok (patríciusok) kezében volt, ők alkották a városi vezető testületet (szenátus, városi tanács) + közülük került ki a polgármester · a városlakók nagy része polgárjog nélküli szegény volt (plebejusok) akik alkalmi munkából, földművelésből éltek – egy-egy iparág kézművesei a XII. századtól megkezdték monopolizálni a városok zárt piackörzetét à az idegen árúkkal szemben és a minőség védelmében céhekbe tömörültek – a céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte – elérték hogy a városi piacon csak a városi céhekbe tartotók értékesítették termékeiket à lehetetlenné tette a céhen kívüli kézművesek tevékenykedését – a XIII. században megkezdődött a céhek hierarchizálódása (céhmester, legények, inasok – a városokban sokféle kézműves foglalkozást űztek à pl. takács, szönyegszövő, textilfestő, cipész stb. 4.) A város felépítése – a városokat általában fallal vették körül – igen szűk utcák (sikátorok) voltak, amelyek nem voltak kikövezve, nem volt közvilágítás sem – nem volt csatornázásà a szennyvíz az utcán folyt + szemét és ürülék – a zsúfoltság és a kedvezőtlen higiéniai viszonyok kedveztek a járványok kialakulásának – a piactér volt általában a központ, itt állt a városháza és a templom – a házak általában kőből épültek,de északon a faépületek túlsúlya jellemzőà tűzveszélyes – a földszintes épülettől a több emeletes lakótoronyig sokféle háztípus létezett