Írói pályája folytonos újrakezdés és újat keresés. Elsô korszaka az avantgardista lázadás másfél évtizede (1917-1932).
A 30-as években a realizmus irányába fordult. A befejezetlen mondat c. regénye (1933-38; 1947) széles körű társadalomábrázolást nyújt. A mű idôszerkezetét a regényalakok „belsô” ideje határozza meg, a visszaemlékezések és elôrejelzések nagymértékben kitágítják az 1933 és 1938 között játszódó cselekmény idejét, és a történelem mozgását is érzékeltetik. A Felelet I. (1950), II. (1952) c. regényében Déry a magyar polgárság és munkásrétegek realista ábrázolására
vállalkozott. A II. kötet hamarosan viták és gyanúsítások kereszttüzébe került, így a III. és IV. kötet már nem készült el.
Az 50-es évek második felében és a 60-as évek elején Déry munkásságában a kisepikai formák vették át a vezetô szerepet. Az 1955-56-ban írt elbeszélései a totális diktatúra korszakának embertelenségét, a törvénysértések éveinek légkörét elevenítik meg szigorú tárgyilagossággal és mégis lírával átszôve.
1957-ben bebörtönzik, 1960-ban kap amnesztiát műfajgazdagság jellemzi (regény pl. Simon Menyhért születése, dráma pl. Képzelt Riport, kisregény pl. Niki) szeretett kísérletezgetni műveivel hatással volt rá Proust, Kafka és Mann Baumgarten- és Kossuth-díjat is kapott (1948-ban)
Szerelem c. novella (1956) klasszikus felépítésű, az elbeszélô harmadik személyű elôadásban, kronologikus sorrendben, kitérôk nélkül adja elô az eseményeket. Semmi sem tereli el a lényegrôl figyelmünket. Párbeszédtechnikája az ismétlésekkel, az ismétlésekben keletkezô parányi elmoccanásokkal, a hangulatváltások rezdüléseinek érzékeltetésével, az elhallgatások hajszálpontos kimunkálásával fontos szerepet játszik abban, hogy az elbeszélés megrendítô, magas szint esztétikai hatást váltson ki az olvasóból. A szereplôk súlyos hallgatásai, tanácstalan tômondatai sokat elárulnak azokról az emberekrôl, akik még nem tudják megérteni a közelmúlt konfliktusait, még nem képesek tudatosan átélni helyzetüket, egyszerűen csak élik a maguk sorsát. Nemcsak B. nem érti, miért csukták be, meg azt se, hogy miért engedik el – elôször hinni sem tudja, hogy valóban
szabadlábra helyezik -, a börtönôr, az ôrmester sem tud többet, ôk is rabok, egy ésszerűtlenül és érthetetlenül működô hatalmi gépezet rabjai. Senki nem tud semmit, senki nem ért semmit. A zárójelenet rituális jellegű mosdatása nemcsak az odaadó szeretet, az emberiegyüttérzés szép megnyilvánulása, jelképes értelme is van:meg kell tisztulnunk, meg kell szabadulnunk a múlt gyötrelmeitôl, értelmetlen szenvedéseitôl, hogy tovább tudjunk élni.
1956 után tapasztalatai történelemfilozófiai kérdések felé terelik Déry érdeklôdését. Az ember és a történelem lehetôségei, a szabadság és a rend problematikája foglalkoztatja. Îrói módszere is átalakul, a realista ábrázolást a parabolikus kifejezésmód váltja fel (G. A. úr X-ben, 1964; A kiközösítô, 1965).