Együttműködési megállapodást írt alá a felsőoktatás minőségbiztosításáért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) október 24-én Budapesten.

A felek közös célként jelölték meg az aktív felelősségvállalást, valamint a részvételt egy olyan társadalmi és gazdasági közeg kialakításában, amely a szervezetek által képviseltek számára megteremti az itthon maradás lehetőségét.

 

A megállapodásban szerepel az is, hogy a képzés, a kutatás és a szolgáltatás színvonalának emelése egyetemes érdek.

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke az aláírás után újságírók előtt azt mondta: fontosnak tartják, hogy a gyakorlati képzés már az oktatás első pillanatától megfelelő legyen. Külön kitért az orvos- és egészségtudományi képzésekre, és közölte: elengedhetetlen, hogy a financiális háttér rendezett legyen. Ezt biztosíthatja a felsőoktatási törvény tervezett módosítása és a kapcsolódó finanszírozási rendelet, amely azt is elősegítheti, hogy ezek az intézmények bekerüljenek a Top200 felsőoktatási intézmények sorába.

Csiszár Imre, a DOSZ elnöke azt mondta: minden olyan kezdeményezést, amely a minőségbiztosításra vonatkozik, örömmel támogatnak. Fontosnak nevezte, hogy a doktorandusz-életpálya lehetősége az egészségügyi és orvosi képzésben is adott legyen.

Dénes Tamás, az MRSZ elnöke jelezte: régóta küzdenek a minőségbiztosítás kialakításáért. Kitért arra is: a gyakorlati képzésen lenne mit javítani, és be kellene vezetni a minőségbiztosítást a szakorvosoknál és a graduális területen egyaránt. Szólt arról, hogy elindították a hálapénz megszüntetését célzó kampányukat, és kiemelte: a minőségi szakképzés egyértelmű gátja ez a jelenség. Bízik abban, a megállapodás abban is segít, hogy a jelenlegi hallgatókhoz eljussanak a szükséges információk a hálapénz káros voltáról.

Úgy fogalmazott: ezzel a megállapodással a felsőoktatásban nagykoalíciót kötöttek, hiszen minden szinten képviselni tudják a hallgatókat.

{module Forrás: edupress|none}