Marosvásárhelyen elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes kollégiumépületének építése.

 

A kolozsvári Decorint Kft.-nek – amely az egyetem kolozsvári épületét is építette – 2014. szeptember 15-ig kell befejeznie az építési munkálatokat. Így a tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán tanuló diákok számára a 2014/2015-ös tanévtől kétszobás, szobánként három személyes lakrészekben biztosítanak elszállásolási lehetőséget.

A második szakaszban étkezdét, konferenciatermet, tantermeket és kápolnát tartalmazó épületrészt építenek majd fel. Ennek 2015 májusáig kell elkészülnie. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja az MTI-nek elmondta, hogy a teljes épület 14,55 millió lejbe (közel 967 millió forintba) kerül, az összeget a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. Az új épület a meglévő egyetemépület közvetlen szomszédságában épül.

„Ha a diákközösség egy ilyen kollégiumban együtt lehet, és a szállás is ideköti, akkor egész másképpen pezseg az élet az egyetemi campusban” – magyarázta a beruházás fontosságát a dékán. Hozzátette, hogy a marosvásárhelyi campust eredetileg is több épülettel képzelték el. 2004-ben adták át az egyetemépületet, most pedig újabb lépést tesznek az elképzelések megvalósítása felé.

{module Forrás: edupress|none}