A szak- és a felnőttképzés Magyarország jövőjének meghatározója – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára augusztus 29-én, a Dunaújvárosi Főiskolán, az Országos szak- és felnőttképzési tanévnyitó értekezleten. Az eseményen Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is tartott előadást.

 

Czomba Sándor államtitkár fontos dátumnak nevezte szeptember 1-jét, hiszen minden szakmában elindul a nyolc általános iskolai osztályra épülő hároméves szakképzés, mint mondta: a „vállalkozásoknak részt kell venniük a képzésben, mert az nélkülük nem lehet eredményes”.

A tanévnyitón Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár a gyakorlatorientált oktatás fontosságát hangsúlyozta, példaként említve a tanárképzésben történt módosítást: a 20-40 órás gyakorlati idő helyett ugyanis egy év vár a hallgatókra.

Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy profiltisztítást hajtanak végre a felsőfokú szakképzésben, és egyúttal bezárul az a kiskapu, amely eddig lehetővé tette a megkövetelt pontszámokon alapuló felsőoktatási felvételi eljárás megkerülését, ugródeszkának használva a felsőfokú szakképzést – amely már több mint 30 szakterületre terjed ki, és országosan 5500 fő kapcsolódott be a felsőfokú szakképzésbe.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: „gazdaságközelivé kell tenni a képzést, mert a felhasználó maga a gazdaság”.

Az elnök az eredmények között említette, hogy 48 szakmában már 2011-ben elindult a duális képzés, 50 százalékkal nőtt a gyakorlati idő, elkészült az új OKJ-rendszer és elindul az új OKJ-ra épülő kerettantervi szisztéma, valamint a technikusképzés megújítását szolgáló ágazati képzés és a leszakadó rétegeknek esélyt nyújtó Híd Program. Parragh László arra is felhívta a figyelmet, hogy rengeteg feladat van még hátra, hiszen a szakiskolák kapacitáskihasználása 50 százalék alatti, a szakiskolások egyharmada lemorzsolódik, a diákok többségének pedig nincs tanulószerződése.

{module Forrás: edupress|none}