Útravaló-program: a 32 diák helyett az iskola is fizethetne

Útravaló-program: a 32 diák helyett az iskola is fizethetneHúszezer diákból 32 főt érint az Útravaló-programban kapott támogatás visszatérítésének kötelezettsége - tájékoztat oldalán az oktatási tárca. A Magyar Nemzet ugyanis március 19-ei számában arról tájékoztatott: kenyérgondokkal küzdő családoktól kér visszatérítést az állam.

A tárca azt közölte: a jogosultságukat év közben elvesztőknek kell visszafizetniük a támogatás összegét, az intézmények döntésétől függően azonban nem is feltétlenül a diákoknak.

 

"A visszafizetési kötelezettség abban az esetben következik be, ha az ösztöndíjprogramban szereplő diákok jogosultsága tanév közben megszűnik" - szögezi le tárca. Az ösztöndíjprogramról szóló kormányrendelet szerint ez utóbbi esetben a már megkötött ösztöndíjszerződést az intézménynek egyoldalúan fel kell bontania, illetve nyolc munkanapon belül tájékoztatnia kell a pályáztató szervezetet. Így a visszafizetési kötelezettség elsősorban a támogatási szerződést megkötő közoktatási intézményt kötelezi. Az iskolának pedig nem kötelessége, hogy a jogosulatlanul kifizetett ösztöndíjat a tanulóktól és a mentoroktól visszakövetelje, de lehetősége van rá - olvasható az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) oldalán.
Az OKM felhívja továbbá a figyelmet, hogy számos esetben engedték már el méltányossági okokból a visszafizetési kötelezettséget. Az államháztartásról szóló törvény azonban arról is rendelkezik, hogy erre csak a százezer forintot meg nem haladó követelések esetében van lehetőség.
Cáfolja továbbá a minisztérium, hogy kevesebb támogatást osztanak szét 2010-ben, mint 2009-ben, igén is 2,2 milliárd forint a támogatás összege.
(www.edupress.hu)

blog comments powered by Disqus

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*
Iratkozz fel Te is hírlevelünkre

Hírlevél feliratkozás

Ha jó szállás kell!

KizmanTravel-Ha jó szállás kell

Pedagógus vagyok
7mérföldes digitális országjárás

Nagy Olvasónapló

PUSKÁZÁSI TIPPEK
Hirdetés
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS

Hirdetés
Pályázatok - Pafi.hu
Hotel Regatta

Világjáró
Gazdit keresek!!!
Szakmai partnerünk

www.tiniszaj.hu/

Egyszervolt Oldalcsoport > Napocska (kicsikrl nagyoknak) > sulihalo.hu: