Már 200 millió Google Chrome-felhasználó van

Már 200 millió Google Chrome-felhasználó van

Már 200 millió Google Chrome-felhasználó van3 éves Google-böngésző, a Chrome elérte a 200 millió felhasználót – jelentette be csütörtökön a cég vezérigazgatója, Larry Page.

 

A gyorsan növekvő böngésző 2010 decemberében cirka 120 millió, míg májusban már körülbelül 160 millió felhasználót mondhatott magáénak, s az eWeek – statisztikái alapján – pontosan megjósolta, hogy a bűvös 200.000-es határt októberben lépi majd át.  

A Chrome növekedését mindenhol nagy érdeklődéssel figyelték. Így történhetett meg, hogy a böngésző 15%-os piaci részesedéssel rendelkezik, sőt, néhány piacon, például az Egyesült Királyságban még a Firefoxon is felülkerekedett. Ennek köszönhetően a UK-ben a második legnépszerűbb böngésző a Chrome – az Internet Explorer után.

A hatalmas népszerűség a Google számára nagyon kecsegtető, hiszen a júniusban megjelent Chromebook a böngészővel igen szoros egységet alkot, ami jócskán növelheti az eladásokat.

Ezt a sikert legfőképp a Firefox nem nézi jó szemmel, egyelőre verziószámban igyekszik feltornászni magát konkurenciájához. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a győzelemhez?

blog comments powered by Disqus

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*
Ciráda zenekar - Kerek utca

Iratkozz fel Te is hírlevelünkre

Hírlevél feliratkozás

Pedagógus vagyok
7mérföldes

Nagy Olvasónapló

PUSKÁZÁSI TIPPEK
Hirdetés
Hirdetés
Pályázatok - Pafi.hu
Hotel Regatta

Világjáró
Gazdit keresek!!!
Szakmai partnerünk

Egyszervolt Oldalcsoport > Napocska (kicsikrl nagyoknak) > sulihalo.hu: