Megvalósult ígéretekVizuális művészeti pályázat a tehetségekért. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola tavaly indította először útjára az Év kreatív ígérete című vizuális művészeti pályázatot. A tavalyi siker után, idén két témakörben, témakörönként 4-4 kategórián lehet nevezni.

A tét nagy, a nyertesek a velencei művészeti Biennáléra utazhatnak, és munkáik kiállításon kerülnek a nagyközönség elé.

 

„A BKF célja az volt a pályázattal, hogy teret adjon a fiataloknak, arra ösztönözze őket, hogy minél korábban foglalkozni kezdjenek a tehetségükkel! A pályázatra 14 éves kortól lehet nevezni, és kategóriánként négy pályamű a millenáris teátrumban kerül kiállításra. Valamint a BKF állja a velencei művészeti Biennáléra való utazás költségét, szállással és belépővel együtt. A jövő művészeinek reméljük ez igazi ösztönzés!”– mondta a BKF képviseletében Tóth Ágnes marketingigazgató, akitől megtudtuk, a kategória győztesek MacBookal is gazdagodnak, amely a művészeti területen dolgozóknak fontos, magas árkategóriás eszköz. Idén április 7.-ig lehet pályamunkákat beküldeni média és tér-tárgy-kép témakörökben 4-4 különleges kategóriában a textilmintáktól a mozgóképes animációkig.

A főiskola tavalyi versenyének egyik díjazottja Alovits Bálint a verseny után felvételizett a BKF fotográfia szakára. „Ezen a versenyen csak nyerni lehet, nagyon ajánlom mindenkinek. A Megfagyasztott pillanatok című fotósorozatommal nyertem, amellyel később a Millenárison megrendezett Az év kreatív ígérete kiállítást is reklámozták plakátokon és a honlapon. A BKF-éhez hasonló művészképzés alig van az országban, és itt nagyszerű tanároktól, szakmailag elismert mesterektől tanulhatunk. És nem csak a fotószak izgalmas, láttam a divattervező hallgatók félévi munkáját és egészen elképesztő volt.”

A BKF nyílt napon február 4-én délelőtt 10 órától választhatnak az érdeklődők előadás, vagy kiscsoportos mintatréning látogatása között. Az egyedülálló tréningrendszer és tehetségműhelyek a kreatív gondolkodás fejlesztésének egyik alapját képezik a főiskolán. A művészeti képzések nyílt napja délután kettőkor kezdődik a Rózsa utcai campuson.